Gondolatok a Jobbikról

Gyöngyösi Márton elképesztő felszólalása után két újabb képviselő távozott a Jobbik parlamenti frakciójából. Miután a párt a gondosan felépített szakpolitikai imidzsét mesteri módon rombolja és ássa alá napról-napra, így nem csoda, hogy egyre nő az elégedetlenkedők valamint a távozók tábora. Habár az átlagember nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, ha egy-egy képviselő átül a függetlenekhez, vagy éppen visszaadja mandátumát és más ül be helyére, a Jobbik látványos amortizációja lassan mindenkinek szemet szúr. A párt vezetése azonban minden követ megmozgat, hogy a lehető legnagyobb csendben történjenek az események, s lehetőleg a radikális erő a lehető legkisebb veszeséget szenvedje el.

Bödecs Barna volt az, aki a Gyöngyösi ügy után elsőként vette a kalapját. Az egykori képviselő a párt országos listájáról jutott be, sokan ejtőernyősként emlegették kezdettől fogva. A december 4-én keltezett közleményében így fogalmazott: A mai napon hivatalosan bejelentettem, hogy december 5-ei hatállyal kiléptem a Jobbik frakciójából és visszaadtam a nemzeti érzelmű szavazóktól kapott képviselői mandátumomat is. Ezekre a nehéz döntésekre személyes indokok vezettek, amelyeket nem kívánok részletesebben megindokolni. A parlament szerdai ülésének kezdetén ugyanakkor az elnöklő Lezsák Sándor azt közölte: Bödecs Barna szerdán lemondott képviselői mandátumáról és bár előzőleg bejelentette, hogy kilép a Jobbik-frakcióból, ezt a nyilatkozatát visszavonta. Ez a tény azért fontos, mert amennyiben a frakcióból való kilépésről szóló nyilatkozatot Bödecs Barna nem vonta volna vissza, úgy független képviselőként adta volna vissza a mandátumát és így utódjáról nem dönthetett volna a Jobbik. Az események ilyetén alakulása azonban megadta a lehetőséget a pártnak arra, hogy Bödecs helyére beültessék Suhajda Krisztián, Bács-Kiskun megyei elnököt, magyarul ne csökkenjen a frakció létszáma.

Ez azonban nem volt olcsó.

Bödecs Barna a mandátumért cserébe az egyszeri lelépési díj mellett (több millió Ft) a mostani parlamenti ciklus végéig (2014) továbbra is megkapja országgyűlési képviselői fizetését a Jobbiktól. Ennek a tükrében már érthető a lemondás körüli hoza-Vona.

De hogy néminemű igazolást is kapjunk az ügyről, elég az ezt követő Rozgonyi kilépést megvizsgálnunk.

Az egykori MIÉP-es politikus december 3-án levélben fordult Vona Gáborhoz. A levél teljes tartalma a következő:

Kedves Gábor!

Hosszabb ideje sorozatban mindent elkövettetek annak érdekében, hogy a nemzeti radikalizmust lejárassátok. Én nemzeti radikális vagyok, és régóta hirdetem: a nemzeti radikalizmusnak nem szinonimája a hülyeség. Ezt egyébként minden nemzeti radikális alakzat az egész világon felismerte, csak ti nem.

Sikeresen eljuttattatok arra a határra, amikor én nem tudom tovább a nevemet adni a sorozatos ostobaságotokhoz. Ezért bejelentem, hogy a mai naptól átülök a „függetlenek” közé, és a pártból is kilépek.

A mandátumomat nem adom vissza, mert én a Szent Koronára tettem esküt, amit nem szegtem meg. Nem én hagylak el benneteket, hanem ti léptetek egy pszichopaták által uralt és irányított közegbe, amellyel hihetetlen mértékben ártottatok a nemzeti radikalizmus ügyének.

Sajnálom.

Budapest, 2012.12.03

Rozgonyi Ernő

December 5-én hivatalosan is bejelentésre került a kilépés, amire Vona Gábor reagált a leggyorsabban sajtóközleményében: "Rozgonyi Ernő esetében arról van szó, hogy egy idős ember elfáradt, nem bírta tovább a pártra és ezáltal rá is nehezedő nyomást."

A Jobbik rábeszélő, vesztegető gépezete be is indult, ennek egyik jele volt az, hogy még aznap több helyen is úgy fogalmazott mind a párt elnöke, mind pedig a párt vezetésének több tagja, hogy Rozgonyi vissza fogja adni mandátumát a Jobbiknak. Egyértelmű, hogy a már Bödecsnél bevált receptet kívánták itt is alkalmazni, de elszámították magukat. Rozgonyi ugyanis nem adta be a derekát.

Ennek pedig borítékolható következménye lett: beindult a lejárató kampány. Ebben továbbra is a kuruc.info (a párt ökle) vitte a pálmát, megkezdődött a pőszézés, hazaárulózás, fideszezés, mocskolódás. Rozgonyi Ernő egy ideig nem nyilatkozott az ügyben, azonban az események eldurvulása arra késztette, hogy az MTI-hez forduljon.

A jobbik frakciójából és a pártból való távozásommal kapcsolatban nem akartam nyilatkozni senkinek sem, mert úgy gondoltam, hogy tisztességes ember nem piszkít a saját volt fészkébe. Ebben állapodtunk meg. Úgy gondoltam, ha ezt kölcsönösen tiszteletben tartjuk, akkor elkerülhető az ilyenkor szokásos mocskolódás. Utolsó és kemény figyelmeztetésn...ek tekintettem a kilépésemet, amit a párt, és a frakció vezetésének szántam. Ugyanis ők kényszerítették ki döntésemet. Nehéz és fájdalmas volt ez a döntés a részemről, de –hosszas tépelődés után- meg kellett tennem.
Akiknek szólt a tiltakozásom, úgy tűnik semmiből sem tanulnak és képtelenek visszafogni magukat ebben az esetben is.
Az elmúlt napok, lassan hetek során a legelképesztőbb mocskolódásokat, primitív vádakat és hazugságokat kellett eltűrnöm a párt különböző szintű vezetőitől. Újból és ismételten átléptek egy tűrési határt, a szokásos elvakultsággal, alattomossággal. Ez késztet arra, hogy megszólaljak.

Elsőként mellékelem és közzéteszem a „felmondó” levelemet.

A levél önmagért beszél, de két dologra külön is érdemes figyelni. Az egyik a dátum, ami hétfő és nem csütörtök, másrészt öregségről és megfáradtságról, valamiféle nyomás elviseléséről szó nincs. A legszomorúbb azonban az, hogy a párt és frakció vezetése még a frakció tagjaival sem közölte az igazat a kilépésemmel kapcsolatban. Ilyen az őszinte légkör a frakción belül. 
A dátum azért érdekes, mert a közte lévő napokon az időhúzásnak sajátos szerepe volt. Egyrészt egyszerre a frakció fontos embere lettem, legalábbis erről akartak meggyőzni, bár tekintve, hogy igen sokszor nem mondhattam el a Parlament nyilvánossága előtt különböző témában felszólalásaimat (napirend előtti, interpelláció, stb.), illetőleg igen fontos ügyekben egy-két percre korlátozták a lehetőségeimet, miközben mások szaporították azokat a felszólalásokat, amik nevetségessé tették, lejáratták a frakciót és ezzel együtt azt az ügyet, amit a frakciónak következetesen képviselnie kellett volna. 
Másrészt ezt a néhány napot- miután a kilépésemet nem voltam hajlandó visszavonni- a megvesztegetésemre próbálták fordítani. Meglepődtek, amikor ezt visszautasítottam. Hiába, mindenki úgy ítél, ahogyan él. Értitek tudatlan rágalmazóim? Engemet nem lehet megvásárolni! Sajnos volt, akinél ezt a módszert sikerrel alkalmazták. Ennyit az erkölcsről, amit tőlem kér számon az, aki ilyen ajánlatokat ad, és ehhez hasonlóakat elfogad. 
 
A botránypolitizálás, a bohóckodás nem alkalmas eszköz ahhoz, hogy a nemzeti érdekeket hatékonyan érvényesíteni lehessen. Felháborító az, hogy a kormányzat minden lépését ugyanazokkal az átlátszó és szemfényvesztő szólamokkal bírálja és támadja a JOBBIK frakciója, mint az MSZP a DK, vagy az LMP. Ilyenkor alapvetően arról tesz tanulságot a frakció vezetése, hogy fogalma sincs az ország helyzetéről. Az ilyen politizálásra, politikai látványpékségre én nem tudok vállalkozni.

Rozgonyi Ernő

A hivatalos reagálás a párt részéről menetrendszerűen megérkezett. Elég azz álszent, sunyi nyilatkozat első bekezdését elolvasni, az ugyanis mindent elárul.

Az elmúlt két napon – karácsony lévén – nem foglalkoztunk Rozgonyi Ernő vagdalkozásaival, aki kiválása után hetekkel, éppen december 25-én érezte úgy, hogy eleget téve megbízóinak gyalázza nemzeti mozgalmunkat. Sajnálatos és megvilágító, hogy az esküszegő politikus ilyen közlemények kiadásával töltötte karácsonyát. Erre még a legateistább, legcsaládellenesebb pártok sem voltak képesek.

További értelmezésnek helye nincs...

Habár régen jelentkeztünk a Jobbik háza tájáról hírekkel, gondolatokkal, ez nem jelenti azt, hogy az elmúlt hetek ne hoztak volna menetrendszerűen egy-egy botrányt a radikális párt berkeiből. De mielőtt rátérnénk ezekre, emlékezzünk arra is, hogy Tiszavasváriban az előrehozott választáson nagy aránnyal választották újra Fülöp Erik jobbikos polgármestert, s az új testület is jobbikos többségű lett. Ez bizony nagy siker, amire nagyon-nagy szüksége volt a pártnak - még akkor is, ha ebből nem igazán sikerült tőkét kovácsolni, s az elmúlt hetek botrányai már-már teljesen el is feledtették velünk az eseményt. Maradjunk azonban a legutóbbi érdekes esetnél - ez pedig Lenhard Balázs távozása a frakcióból, majd pedig kizárása a pártból.

Lenhardt Balázs a Jobbik egy igen érdekes figurája (volt). Az ELTE jogi karát, majd a Budapesti Gazdasági Főiskolát elvégző politikus 2003-ban került a Jobbik közelébe. 2009. januárjában személyesen Vona Gábortól kapta a felkérést a Jobbik gazdasági kabinetjének vezetésére. Az ő vezetésével készült el a választási program gazdaságpolitikai része.

Lenhardt a Jobbik radikális szárnyához tartozott, aki nyiltan is vállalta a jelenlegi elnökséggel szembeni ellenzéki szerepét. A szembenállás a Jobbik IX., tisztújító kongresszusára csúcsosodott ki. Lenhardt Balázs ringbe szállt az országos alelnöki posztért, körbetelefonálva és körbejárva az ország megyéit és jelentősebb szervezeteit, hogy a megfelelő támogatottságot megszerezze. Ezen alkalmak során élesen bírálta az akkori (s a tulajdonképpeni mostani) vezetést, valamint Szabó Gábor pártigazgatót, hangot adva annak, hogy a Jobbik letért az eredeti útról, a gyengekezű elnökség hagyja szétesni a pártot, illetve saját szája íze szerint manipulálja azt. Az eset pikantériája az, hogy az országos elnökség is felvette a kesztyűt, s több konkrét jelzés érkezett az alapszervezetek, megyék irányába, hogy Lenhardt Balázs nem kívánatos személy az Országos Elnökségben, lehetőleg a jelölő taggyűléseken ne szerezze meg a szükséges számú támogató voksot. A Jobbik Kongresszusának napján aztán kiderült, hogy az aknamunka nem volt hiábavaló, ugyanis Lenhardt Balázsnak nem sikerült összegyűjtenie az alapszervezetek 20%-ának jelölését, így nem indulhatott a pozícióért. Hogy mennyi hiányzott a szükséges 20%-hoz? Néhány tized százalék... (Zárójelben: Apáti Istvánt is hasonlóképpen bélyegezték meg, ő azonban mégis indulhatott, de nem volt sikeres.)

A Kongresszus után menetrendszerűen be is futott a Jobbik történetének egyik legnagyobb válsága, a Szegedi Csanád ügy. A tájékozottaknak nem volt újdonság, hiszen hónapok óta lehetett hallani a dologról, több portál írásos dokumentumokkal is szolgált. A híresen antiszemita Lenhardt Balázs természetesen azonnal szembefordult a zsidó gyökereit tovább tagadni nem tudó Szegedi Csanáddal, illetve az őt mindenáron védelmező Szabó Gáborral és Vona Gáborral. (Mindenképpen megérne egy misét az is, hogy miként haknizott végig több megyét Szabó Gábor szerecsen, azaz khmmm... Csanádmosdató előadásával.)

Amikor már nem lehetett Csanádot tovább védeni, mert kiszivárogtak az ominózus vesztegetéses hangfelvételek is, a párt szinpadiasan elhatárolódott Szegedi Csanádtól, aki megtette azt a szivességet, hogy maga lépett ki a Jobbikból. Mindenki jól tudta azonban, hogy a gazdasági kapcsolatok továbbra is egyben tartják az egyébként is régi baráti kapcsolatot Csanád és Vona, valamint Csanád és Szabó Gábor között, s azt is, hogy az EU parlamenti mandátumot sem fogja visszaadni a Saullá vedlett egykori harcos antiszemita.

A Jobbik vezetésének szándékosan halogató politikáját (az idő majd szépen elfeledtet mindent, a vesztegetést, a gazdasági kapcsolatokat, a parlamenti mandátumot) azonban Lenhardt egyáltalán nem nézte jó szemmel - teljesen érthető módon -, így ő maga tette meg a lépéseket Szegedi Csanád ellenében.

Az előzmények ismeretében nem csoda, hogy ezek után Lenhardt Balázs perifériára szorult, s elfogyott körülötte a levegő - már amit az országos vezetés biztosított. Feljelentése ugyanis egyértelmű üzenet volt a Jobbik tagsága irányába: sem a párt elnöke, sem a párt elnöksége nem érdekelt abban, hogy Szegedi Csanád ellen vizsgálat induljon uniós pénzekkel történő visszaélések kapcsán, értsd ők maguk is érintettek, vagy érintettek lehetnek a visszaosztásban.

Ezek után már csak egy ürügyre volt szükség, hogy a frakció után a pártból is ki lehessen tenni az ős-radikális szűrét. Az ürügyet pedig - szokás szerint - az Etikai és Fegyelmi Bizottság szállította: "Az Etikai Bizottság úgy ítélte meg, hogy Lenhardt Balázs magatartása és sajtónyilatkozatai oly mértékben sértették a párt Alapszabályát, érdekeit, illetve jó hírét hogy a helyzet feloldására nem látott más megoldást, mint a kizárást." Ez az ítélet egyben figyelmeztetés is a még mindig a Jobbikban politizálók számára: magánvéleméyn és kritika nincs. Aki bármely, nem jobbikos médiumhoz merészel fordulni, s elmondani aggodalmait, az így fog járni...

Az ország lakosságának nagyrésze jobbikos - csak még nem tud róla. Így szól a Jobbik egyik ismert szlogenje, a "nagyrésze" szó helyére pedig általában egy százalékos érték kerül, attól függően, hogy ki és hol szólal meg a radikális párt prominensei közül. Az utóbbi időközi választásokból kiindulva jelenleg úgy látszik, hogy az ország nagytöbbsége még nem vette észre magáról, hogy jobbikos. Ne felejtsük - két év már eltelt az országgyűlési és önkormányzati választások óta.

De lássunk egy kis kronológiai felsorolást! Április 22-én Miskolcon 15,6%-ot, Pesthidegkúton 10,81%-ot, Sajószögeden 6,65%-ot ért el a jobbikos induló. Május 19-én Gyomaendrődön Arnóczi Istvánt a szavazók 5,96%-a támogatta, ennél még a Munkáspárt is jobb eredményt ért el. Július 1-én Dunaújváros is választott, ahol a radikális párt képviselője 6,71%-ot hozott össze. Aztán jött a botrányos hódmezővásárhelyi szavazás. Itt a jobbikos Kovács Sándor úgy ért el 14%-ot, hogy gyakorlatilag saját pártja sem állt ki mellette, ennek köszönhetően a választás után azonnal el is hagyta a Jobbikot. Érdekes módon Dunaföldváron nem akart (vagy nem tudott) jelöltet állítani a mozgalom, de Sopronban újra csatába küldte Gőbl Györgyöt, aki a voksoláson megjelentek közel 13%-ának volt szimpatikus.

Érdekes és egyben tanulságos számok. De miket is olvashatunk ki belőlük? 

Egyértelműen látható, hogy az egykori jobbikos bástyák is megroggyantak, a párt hívószavaira már a vidéki lakosság sem ugrik. A borsodi és békési eredmények nem csupán a várakozásoktól, de az előző választási eredményektől is jócskán elmaradnak. Ahol százalékos értékben esetleg jobb eredményt is ért el a Jobbik a legutóbbi voksoláshoz képest, ott érdekes módon a szavazatok száma alig nőtt, vagy éppen még csökkent is. Ráadásul ha azt is figyelembe vesszük, hogy a parlamenti pártok közül a Jobbik szavazótábora a legfegyelmezettebb, legkönnyebben mozgósítható és mozduló, akkor jelentős deficitet vehetünk észre a párt támogatottságában.

Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a baloldali erők kezdenek feltámadni eddigi tetszhalott állapotukból, az MSZP a legutóbbi két időközi választást már meg is nyerte. A Fidesztől elpártolt, elfordult emberek pedig még véletlenül sem a Jobbik táborát növelték - vagy eltüntek, kiábrándultak, vagy átnyergeltek a baloldalra. Ebben a folyamatban nagy jelentőséggel bír az is - mely a radikális párt 2014-es esélyét is jelentősen rontja -, hogy a jelenlegi kormánypártok minden alkalommal erőteljesen hangoztatják jobboldaliságukat és nemzeti elkötelezettségüket, így mindkét fogalom szépen-lassan elértéktelenődik - vagy éppen negatív töltetet vesz fel.

A Jobbik számára az ideológián alapuló támogatás már rég elérte maximumát. A Szent Korona tan, Trianon revíziója, a Hun-Magyar őstörténetiség és folytonosság, a rovásírás további szavazókat már nem fog hozni. A politikusbűnözést Szegedi Csanád sikeresen leamortizálta, a cigányprobléma megoldására pedig hiányzik a részletesen kidolgozott szakmai terv - még akkor is, ha a Jobbik választási programja néhány alapvetést tartalmaz is a kérdéssel kapcsolatban. A magyar föld védelme érdekes módon pont az érintettek körében - a földdel rendelkező gazdáknál - mutat teljes érdektelenséget. A keleti nyitást, elszámoltatást pedig a Fidesz vette át retorikai szinten, járatva le azokat ország-világ előtt.

A 2010-ben az óriási proteszt-hangulat és a fiatal, tisztességes image összehozta a Jobbiknak a közel egymillió szavazatot. A jelenlegi folyamatok tükrében 2014-ben ennek csak töredéke várható.

A Jobbiknál továbbra is hiányzik a megfelelő káderréteg, az az értelmiségi, vállalkozói bázis, mely nyílt kiállásával és támogatásával jobban "eladná" a pártot. Jelenleg úgy fest a dolog, hogy a településeken már az is nehézséget okoz, hogy a megfelelő számú indulót - képviselőjelöltet ki tudja állítani a radikális erő. Az elmúlt időszakban ráadásul jelentős számú régi jobbikos távozott - önszántából vagy kényszerűségből - a pártból, az ő pótlásuk is egyre nehezebb lesz.

Ha a Jobbik fejét homokba dugva menetel tovább az eddigi úton, akkor 2014-ben óriási meglepetés lesz számára a választás...

Hogy mennyire igazunk volt, amikor azt írtuk, hogy a Jobbik nem találja a fonalat, s ez leginkább demonstrációi látványos visszaesésén mérhető le, az most újabb igazolást nyert. A Jobbik fő-gőzleeresztő portálja, a kuruc.info a napokban érdekes felhívást tett közzé. Idézünk az ominózus cikkből: "Szerkesztőségünk ... úgy döntött, ha népes olvasótáborunk egy része passzivitásának is "köszönhetően" azt az üzenetet fogja közvetíteni ez a tüntetés a Kárpát-hazába és a nagyvilágba, s azt fogja beíratni a történelemkönyvekbe, hogy a nemzet még 22 évvel a kommunizmus állítólagos bukása után sem akar igazságtételt, legitimálva ezzel az eddigi semmittevést, akkor az a minimum, hogy egy hétre felfüggesztjük a fórumos szájtépés lehetőségét".

Az ügy előzménye az, hogy a Jobbik (még akkor is, ha véletlenül lemaradt a logo a plakátról - gondolva minden eshetőségre) szeptember 28-ára vonulásos tüntetést szervez Mátsik György lakásától Biszku Béla otthonáig. A demonstráció felszólalói Déri András (Pofosz), Murányi Levente (Jobbik), Novák Előd (Jobbik) és Szilágyi György (Jobbik), üzenete pedig annyi, hogy még mindig nem történt meg az elszámoltatás az elmúlt rendszer kiszolgálóival szemben.

Az említett cikket minden bizonnyal maga Novák Előd írta, aki - kétségünk ne legyen - valóban a kuruc.info egyik meghatározó alakja. A Jobbik alelnöke, aki nyilvánosan is többször tett célzást befolyására a radikális bunkósbottal kapcsolatban, most úgy gondolta, ideje szankciók kilátásba helyezésével megregulázni a nemzeti tábort, megelőzve az újabb lebőgést.

Ha már a budapesti Jobbik elnökök képtelenek mozgósítani embereiket (bár nem sok van belőlük egy-két kerület kivételével), s vidékről is egyre macerásabb a tagság felutaztatása, akkor ezzel a nagyszerű pedagógiai húzással kell kierőszakolni a több-ezres tüntetést, megmutatva országnak-világnak: a Jobbik még mindig tömegpárt, bármikor bevethető hatalmas hadsereggel.

A szankciók közül egyelőre a fórumos hozzászólások megvonása lett beígérve (annak, aki nem értené a szájtépés kifejezést), de a finom utalás ("az a minimum") bizony jóval többet is sejtet. Lehet, hogy leáll az oldal büntiből néhány napra? Vagy kevesebb cigányozós, zsidózós cikk lesz rajta, s maradnak az MTI-től átvett szürke közlemények? Bárhogy is lesz, ez bizony alapjaiban rengeti meg a radikális tábor jelentős szegmensét, hiszen megfosztják őket a mindennapi szellemi betevőtől.

A Jobbik és Novák Előd azonban jobban tenné, ha az óvodás nevelési módszerek helyett inkább elgondolkodna. Vajon tényleg ez a legfontosabb feladat jelenleg? Vajon tényleg csak ők látják jól a kialakult helyzetet, s mindenki más lusta és hülye, ezért maradnak otthon, s távolodnak el a párttól? Persze, a fekete lovag mindig győz... Vagy mégsem?

Az előző posztban röviden áttekintettük, milyen fiaskókat szenvedett el a Jobbik az elmúlt időszakban - már ami az úgynevezett tömegrendezvényeket illeti. Hónapról-hónapra egyre üresebbek a demonstrációk - mind a tartalmat, mind pedig a látogatók számát tekintve -, s ha hozzá vesszük még azt is, hogy ezeket a tüntetéseket sokszor csak az utaztatott közönség menti meg, akkor gyakorlatilag teljesen leírhatjuk ezen kezdeményezéseket.

A párt 2011-es és 2012-es költségvetése már felkészült arra, hogy az országos demonstrációkra buszokkal utaztassák fel a tagokat és szimpatizánsokat, ami azért is fontos, mert négy évvel ezelőtt még hasonló segítség nélkül is több tízezer ember gyűlt össze Vona Gábor hívószavára. Idén minden országos eseményre a megyék feladata volt a tömeg biztosítása. A minimális elvárás az egy busznyi ember volt egy megyéből, de a párt valójában két, három buszt is látni akart. Így volt ez az évnyitó rendezvényen, március 15-én, vagy éppen május 12-én is, amikor vonulásos tüntetés keretén belül érintette a "tömeg" az MSZP és Fidesz székházakat.

Ha ezt diszkréten megemlítettük, akkor ne felejtsük el azt sem, hogy a Jobbik rendszeresen kritizálja a többi párt hasonló tömegrendezvényeit azzal, hogy csak azért voltak életképesek, mert a buszok összeszedték a vidéki támogatókat (itt sokszor jön még az egyéb lefizetés is). A valóság azonban az, hogy ez is csak egy üres tétel a Jobbik harsogó propagandájából.

A támogatók száma pedig - ahogy azt már kitárgyaltuk - lassan, de biztosan apad. Ezt természetesen rá lehet fogni a politikától való teljes elfordulásra is, azonban nem szabad elfelejteni, hogy a Jobbik tagsága a legaktívabb az összes párt közül.

Mára kijelenthető, hogy az a kemény mag maradt meg, akikre semmiképp sem lehet a szebb jövőt alapozni. Azok, akik a kuruc.info hírei mellett nem képesek szélesebb körben tájékozódni, akik militáris megjelenésükkel és masírozásukkal, vállalhatatlan megnyilatkozásaikkal elriasztották a gondolkodó, értelmiségi radikális réteget. Mert ilyen bizony van. Elég csak visszagondolni az egykori MIÉP-re... Pont azok hiányoznak tehát, akik a következő választáson - személyes kiállással, szakmai munkával és jelöltséggel - komoly társadalmi beágyazottságot és hitelességet adhatnának a Jobbiknak. Ezek az emberek azonban visszahúzódtak, s jelenleg nem csupán a párt tagjai köréből hiányoznak, de a szimpatizánsi, támogató rétegből is. 

Mindez azonban talán kevésbé érzékelhető, mivel az internetes fórumokon és szavazásokon rendkívül aktív az a zombi réteg, akik hétről-hétre másítják szilárdnak vélt álláspontjukat, annak megfelelően, éppen mit ír a párt ökle. Erre a legjobb példa Szegedi Csanád ügye. A párt egykori erős embere, alelnöke első nekifutásra a legnagyobb magyar volt, akinek származása napvilágra került, s így lett igazi magyarként gondolkodó zsidó, majd végül egyszerűen áruló, büdös zsidó.

Persze ne is keressünk komoly ideológiai alapot a tagság és szimpatizánsainak jelentős körében. Akármennyire is próbálja magáról a náci, antiszemita jelzőket elhesegetni a Jobbik, elég megtekinteni az érintettek facebookos adatlapjait, posztjait, ahol rendkívül népszerű Adolf Hitler és a nemzetiszocialista és zsidóellenes ideológia. Sokan azt sem tudják, kit tekintsenek szellemi elődnek - Horthy Miklóst, vagy Szálasi Ferencet (bár már az is üdvözítő lenne, ha valóban ismernék ezen történelmi személyek életét, munkásságát). A vallás kérdése pedig csak hab a tortán. A Jobbik ugyan magát keresztyén pártként definiálja, a támogatók nagyobb része azonban alapból anti-klerikális, s magukat pogányként, vagy ősi magyar hitvilágúként azonosítja.

A Jobbik választóvonalhoz érkezett. Vagy továbblép a tudatlan tömegen, s radikálisan megváltoztatva politikáját, retorikáját - elhagyva a kettős beszédet (mást mondunk a tagságnak és mást a Parlamentben) - valóban váltópárt lesz, vagy úgy tűnik el a magyar közéletből, mint a jól ismert szürke szamár.

A Szegedi Csanád ügy alaposan megtépázta a Jobbik hírnevét és hitelességét - nem csupán az átlagemberek, de a tagság részéről is. Innentől kezdve nem tudja lemosni magáról a párt az antiszemita jelzőt, hiszen mindenki azzal fog a jövőben példálózni, hogy zsidó származása miatt kellett a Jobbik egykori alelnökének távoznia. Ami részben igaz, akármennyire is próbálják ezt cáfolni. Ráadásul a kiszivárgott vesztegetéses hangfelvétel után nyugodtan leveheti a párt az egyik legfontosabb hívószavát, a "Politikusbűnözés" kifejezést palettájáról.

A tagság azóta sem lett hivatalosan tájékoztatva a Csanád ügyről, pedig mindenki jogosan várja, hogy valami magyarázatot kapjon a heteken át tartó hazudozásra.

Az országos elnökség azóta sem találja a fonalat - s ez leglátványosabban az elmúlt időszak rendezvényein mérhető le. A Jobbiknak úgy kellene most egy hatalmas, jól sikerült, botránymentes rendezvény, mint az éhezőnek egy falat kenyér.

Vona Gábor tehát kiadta a jelszót - erőt és szervezettséget kell mutatni, hogy eltereljük a figyelmet a belső problémákról, így nagy dirrel-durral több országos rendezvényt is celebrált a párt az elmúlt időszakban, s ha valaki ezekről nem nagyon hallott, az nem a véletlen műve.

Lássuk elsőként az augusztus 20-i margitszigeti ünnepi összejövetelt. A kapcsolt médiumok - kuruc.info, barikad.hu, jobbik.hu - már időben nekifogtak a reklámozásnak, ráadásul sikerült olyan nagyágyúkat is megnyerni, mint az Ismerős Arcok, Szkítia és Beatrice. A koncertek mellett a kilátogató családokat is programok várták, volt körhinta, ugrálóvár, íjászat, kézműves foglalkozás és gyermekkoncert is. Aki pedig a vegytiszta politikát választotta, meghallgathatta Murányi Leventét, Novák Elődöt vagy éppen Z. Kárpát Dánielt. A probléma csupán annyi, hogy a látogatók száma még egy falusi búcsúba sem lett volna elég. Vajon miért? Arra nem foghatjuk az érdektelenséget, hogy nyaralni volt mindenki - főleg nem Budapesten. Marad az egyetlen válasz: a kiüresedett, ezerszer elmondott történeteket és körmondatokat már csupán néhány igaz hazafi igényli. A többieknek csömörük van...

S ha ez nem lett volna elég, jött a Magyar Gárda ötéves születésnapja. Azt most hagyjuk, hogy Lenhardt Balázst hogyan vették le a szónokok sorából, lássuk az egyszerű tényeket. A Kárpát Haza Őrei Mozgalom, a Magyar Nemzeti Gárda, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, a HVIM és a Jobbik jó ha félezer embert tudott összesen a térre terelni. Ráadásul nagyon sokan vidékről érkeztek a rendezvény megmentésére. Az országos mozgósítás tehát ismét csődöt mondott. Ráadásul nem elhanyagolható az a kérdés sem, hogy a rendőrség ha Csókakőre olyan iszonyatos erővel vonult ki a Gárda miatt, akkor ide miért nem? Vajon ezen hányan gondolkodtak el azok közül, akik tele pofával röhögtek a "nagy pofáraesés" miatt?

Vona Gábor fakó hangja és tekintete egyáltalán nem volt megnyugtató. Hamisan zengett az összefogást hirdető szólam is, főleg azok után, hogy Ináncsi József, a Magyar Nemzeti Gárda vezetője hosszú perceken keresztül szapulta a Jobbikot és Vona Gábort.

Ma pedig Veszprémben volt megyei rendezvény, Magyar Élet Menete, ahol jó, ha 150-en megjelentek. (Erről még bővebben is megemlékezünk.)

Ilyen egy radikális összefogás 2012-ben? Ilyen az erődemonstráció?

Ha igen, akkor nincs mitől tartania a többi pártnak!

A válasz pedig sajnos napról-napra egyre jobban kirajzolódik.

A választási rendszer átalakításával a Parlamentben munkálkodó jobbikos képviselők számára is egyértelmű lett a helyzet: a következő választásokon - a felére csökkentett képviselői helyek miatt - a radikális frakció is kisebb lesz. A megyei listák megszűnése után, az egyéni bejutás szinte elképzelhetetlen volta miatt egyetlen lehetőség marad: minél előbbre kerülni a jövendőbeli országos listán. Ehhez pedig nincs másra szükség, mint megnyerni maguknak a radikális, Kárpátia pólós, kuruc.infos tábort, akik alig várják a képviselőktől a jó kis szaftos zsidózást és cigányozást. Az mellékes, hogy bő két évvel az országgyűlési választások után már illendő lett volna letenni valami szakmai javaslatot mondjuk a tarthatatlan cigányproblémára. Nem - a szakmaiság nem fontos, maradjunk csak a látványos masírozgatásnál és ismételjük a több éves - már szavatosságát vesztett - mondandónkat...

Közben pedig a szavazótábor szépen lassan elfogy a párt mögül.

Maradnak azok, akikkel nem lehet választást nyerni, nem lehet kormányozni - nem hogy egy országot, de még egy települést sem.

S hogy a történet teljes legyen, ne feledjük el a párt belső problémáit sem. A helyezkedések, áskálódások lassan tönkretesznek minden szervezetet. Az országos elnökség és a Jobbik vezetősége (a kettő nem azonos, van ugyanis egy belső kör, aki irányít, és van az országos elnökség) pedig karba tett kézzel nézi a lassú agóniát. Szabó Gábor pártigazgató, a Jobbik szürke eminenciása és háttérbeli igazi irányítója csak saját embereit tűri meg a megfelelő pozíciókban. Az Etikai és Fegyelmi Bizottsággal karöltve - Vona Gábor tehetelensége és asszisztálása mellett - sorra kivégzik a párt egykori alapembereit, feltöltve helyeiket új hűbéresekkel, akik marakodnak a koncon. 

Az igazi probléma pedig itt van. Vajon tényleg szeretne választást nyerni a Jobbik? Vajon valóban az ország helyzete miatt aggódnak, vagy inkább a befektetett pénz megtartása és megtérülése miatt? Vajon mi az igazi cél?

A szebb jövő jelenleg csak álom. A Jobbikkal legalábbis bizonyosan...